Magas fűben, nád között, bozótosban vagy erdőben játsszák gyerekek, olyan terepen, ahol a hosszú sor vége már alig látja a vezetőt. Az pedig hol magasra tartott kézzel, hol guggolva, hol szökellve halad, egy helyben fut, cigánykereket vet, madarat utánoz – és aki nem veszi észre idejében, mit csinál az első, annak ki kell állnia. Így a sor egyre fogy, a az utolsó megmaradt kísérő lesz az új vezető.
Alaphelyzet:
Kiválasztunk egy „rókát” és egy „libát” a gyerekcsapatból. A többiek kézfogással körbeállnak.
A játék menete:
A gyerekek kézfogással körbejárnak a vers mondása közben. A „liba” a kör belsejében sétál, a „róka” a körön kívül sompolyog. A vers másodszori mondásakor kezdődik a fogójáték. A „liba” szalad, a „róka” igyekszik elkapni. Miközben a gyerekek verselnek, segítik a liba menekülését azáltal, hogy kézfogással felemelik karjukat a „liba” előtt, de a róka előtt karleengedéssel lezárják az utat. A játék vége a „liba” elkapása:
Variációs lehetőség:
Mivel a „rókának”, azaz a fogónak igen nehéz a feladata, választhatunk neki társat vagy társakat.
A vers:
Gigágá
Fehér libám, gigágá,
szalad gyorsan világgá.
Vörös róka kergeti,
vacsora kéne neki.
Vörös róka, huss, huss, huss!
Nem lesz neked libahús.
Gyorsan szedd az irhádat,
hagyd békén a libámat!